Tanárok/ Učitelia

Egy nap egy fotó

1950-ben a mai épületben újra megnyílt az I.számú magyar nemzeti iskola /1-5.o./, igazgatónő Bottlik Olga, a Magyar nemzeti középiskola /6-8.o./ Bauer Károly vezetésével és a magas létszám miatt a II.számú magyar nemzeti iskola is a Linzboth-kastélyban, 93 tanulóval egy tanteremben. Az iskola Bauer Károly igazgató úr szervezésében indult, őt a nyár folyamán kinevezték a középiskola élére, helyére Erdélyi Anna tanítónő lépett, aki váratlanul megbetegedett, így Németh Károly lett az igazgató. A deportáció tragikusan érintette Püspöki magyarságát. Ennek ellenére a magas létszám miatt szükséges volt még egy osztályra, így két tanteremben oktattak délelőtt és délután. Érdekességként említeném, hogy a kastélyban lakott egykoron Halász Éva tanárnő párjával Dobos László íróval. Ebben az iskolában laktak Nagy Mónika, igazgatónőnk nagyszülei is, nagymamája Nagy Sándorné töltötte be a gondnoki állást.