Tanárok/ Učitelia

Egy nap, egy fotó

"1977/78 iskolai év szerény körülmények közt a Hidas utcai /Odeská/ épület udvarán, szép, ünnepélyes műsorral nagy szülői részvéttel és érdeklődés megnyilvánulásával kezdődött. 1 első évfolyamos, 1 második, 1 harmadik, 1 negyedi, 2 ötödik, 1 hatodik, 1 hetedik, 2 nyolcadik és 2 kilencedik osztállyal. Szintén eredményes működést mutatott fel a Napközi két osztálya és 1 iskolai klub. A feladatok mellett nagy energiát, kitartó hozzáállást igényelt a tornaterem befejezésének igénye, ami az év vége előtt sikerült. Így tudtuk megszervezni a női gimnasztikával kombinált tornát a szülők számára 30 résztvevővel. Vezetőjük Németh Magda. A fotón Mandli Imre a HNB elnöke és Németh Károly iskolaigazgató, a tornaterem ünnepélyes átadásán."